Az Avalon Színház amatőr színjátszó csoportja a hagyományőrzés jegyében táncos-zenés népi játékká alakította át Móricz Zsigmond Pillangó című művét.
Az Operettszínház elismert művészei Fischl Mónika és Laki Péter előadásában csendültek fel mindenki által ismert operett és musical slágerek a Szentgotthárdi Színházban.
Bővebben … „Hangulat kell semmi egyéb…” operett és musical gála
Novemberben hagyományosan megrendezésre kerül városunk középiskolásai számára a Pályaorintációs nap. Idén 11 egyetem részvételével zajlott a program. Az intézmények rövid bemutatkozása után standokkal várták az érdeklődő diákokat.
Az önismereti utazást meséken keresztül járhatják végig a résztvevők. Kókai Zsuzsanna vezetésével minden alkalommal egy-egy többeket is érintő kérdést dolgoznak fel.
Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők.
Idén is Tökpartira vártuk Kicsiket és Nagyokat! Idén egész napos játszóház mellett tökfaragás, arcfestés és jelmezverseny is színesítette a programot. A városi küldetésen nagyon bátornak és ügyesnek kellett lenni, de mindenki jól vette az akadályokat, és jó hangulatban töltötte az estét.
Idén is a Színház adott helyet a 12. évfolyamos diákok hagyományos ünnepélyének, a szalagavatónak. A két végzős osztály a szalagtűzés után humoros műsorokban idézték fel az elmúlt 4-8 évet. A rendezvény a szokásoknak megfelelően a gimnáziumban folytatódott. Sok sikert kívánunk a diákoknak a közelgő érettségi vizsgákhoz!
A többszörös fitnesz világbajnok életmódszakértő terapeuta és természetgyógyász elődását hallgathatták meg az érdeklődők a színházban. Előadásában hangsúlyozta a vitamin és ásványi anyagok pótlásának szükségességét illetve a megfelelő mennyiségű folyadékpótlás fontosságát.
Bővebben … Az egészség a sejtjeinknél kezdődik- előadó: Bánkúti Gabriella
Október 22-én ünnepi megemlékezést tartott a város, felidézve az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit. A Nagyboldogasszony templomban tartott ökumenikus szentmise után a Hősi emlékműnél koszorúzással tisztelegetek a hősök előtt. Az ünnepi műsor a Színházban folytatódott, ahol a Pannon Kapu Kulturális Egyesület, a Jáki Pajtaszínház és a Rábagyarmati Színjátszók közösen mutatták be a Vér és könny című darabot.
Az októberi vendégünk Fellegi Hanna volt, akinek az első könyve: A Csoda novemberben fog megjelenni. Az előzetes bemutatón Hanna felolvasott, beszélt a szeretetről, s annak varázslatos hatásairól. Mesélt a megírás körülményeiről, és válaszolt a hallgatóságban felmerült kérdésekre is.
A Meseautó című legendás film alapján készült váratlan fordulatokkal teli musical comedy-ben helyet kaptak a mára mítosszá vált karakterek éppúgy, mint a jól ismert, szállóigévé vált szófordulatok:
Kovács-Buna Tímea 16 éves. Oxigénhiányosan született Szombathelyen, ennek következtében mozgássérültként, kerekesszékben éli az életét. Mozogni nem tud ugyan, de ezt a hiányosságot a fantáziájával pótolja.
Brutális őszinteség, humor, motiváció és inspiráció. Nevetés, sírás, felismerés és meghatódás. Ilyen egy igazi Bódi Tesók előadás. Egy igazi érzelmi hullámvasúton utazhatott a Közönség ezen az őszi estén Szentgotthárdon a Színházban.
4. oldal / 7